Hideg napokat élünk, de növekvő pocakom kellemes melegséggel tölt el. Jól esne egy kis hétvégi kikapcsolódás, még a baba érkezése előtt csak mi ketten. Vagyis inkább hárman, még utoljára – mégis csak kettesben. Egy kicsit átbeszélni, rendezni a gondolatainkat, felkészülni a szülésre és az azt követő napok, hetek feladataira. Most egy kicsit még kényeztethetjük magunkat és egymást is, hiszen szükségünk lesz egymásra… Egy hosszú hétvége, valahol egy kellemes (és meleg) helyen, egy masszázs, relaxálás, finom ételek, szóval olyan igazán kényeztető kikapcsolódó , olyan igazán „csak rólunk szóló”hétvége…

4 éve, első kislányunk, Kamilla érkezése előtt nagyon izgultunk, hogy a gondos tervezgetésben, készülődésben ki ne felejtsünk valamit. Mivel egy költözés és egy bonyodalmas 4 hónap volt a hátunk mögött, alaposan meg is viseltek bennünket a körülmények….és hol volt még a szülés. Miután szerető férjem sosem fogy ki a remek ötletekből így neki köszönhető az is, hogy rábeszélt egy hosszú hétvégére egy wellness szállodában. Engedtem a csábításnak, és milyen jól tettem.. Elloptunk három napot, csak mi kettesben. Pihentünk és rengeteg időnk volt egymásra, hogy mindent átbeszéljünk. Megbeszéltük, kinek, mi lesz a feladata, mi lesz anyóssal, apóssal, mérleggel, kisággyal, őssejttel, és minden ilyesmivel. 3 nap maga a mennyország volt, nyugodtan, kipihenve, egymásra hangolva tértünk haza, lélekben jobban felkészülve arra, hogy nemsokára igazi család leszünk.
Most a 18. hétben járok, Kamillának kistestvére lesz! Kislányunk születik, és olyan gyorsan telnek a hetek, hogy csak azt érzem, megint nehezebb egyenes háttal ülni, gömbölyödök, és leginkább arra vágyom, hogy megálljon az idő és össze tudjam egy kicsit szedni magamat.
Szóval megint elmegyünk, hogy időnk legyen arra, ami most a legfontosabb”egymásra”. Tapasztalatból mondhatom, hogy ha anya kipihent, akkor minden rendben van, de ha anya fáradt akkor nincs türelem és idő semmire.. Már nem kettesben leszünk, hanem hármasban ( kicsit már négyesben), de tudom, hogy nincs annál nagyobb boldogság, amikor együtt vagyunk, van időnk és türelmünk egymásra és csakis egymással foglalkozunk..nem kell főzni, takarítani, nem veszekszenek a szomszédok…szóval csak mi együtt, nyugalomban,mint egy kis csapat! Jó szívvel invitálok minden kismamát és kiscsaládot, tartson velünk, és próbáljunk rápihenni a szülésre, és egy kicsit összességében mindenre… amíg még lehet.
Helyszín a bababarát Európa Fit Hotel, Hévízen, ahol aztán van nyugalom, kényeztetés, kiszolgálás, és még kismamás programok is.

Munkánk legszebb része, amikor a kispapáknak és kismamáknak megmutatjuk a pocakban növekvő babájukat. Szlogenünk is épp ezért” Ön már érzi Őt, mi megmutatjuk”. Úgy gondoltuk, hogy ha már elmegyünk wellnessezni, miért ne vinnénk magunkkal az ultrahang gépünket és kiváló kolléganőnket is, hogy a helyszínen kedvezményes 4D Ultrahang vizsgálatot is biztosítsunk a leendő szülőknek.

Beszélgethetünk a szülésről, babázásról, szoptatásról, mindenről, ami érdekes és kérdéses egy babát váró anya, esetleg apa számára. A vizsgálattal közelebb hozzuk a babát – anyához és apához, hogy felkészülhessenek a családdá válásra.